Dartke

2019.07.01.-2019.07.30.

EFOP-5.2.4-17-2017-00004 azonosítószámú, „Segítünk a tanulásban! – Adaptáció a korai iskola-elhagyás csökkentése és a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása innovatív, digitálisan támogatott módszertan alkalmazásával” című projekt havi projektmenedzsment jegyzőkönyve, amely összefoglalja a projektben történt fontosabb eseményeket a tárgy hónapban.

A projektmenedzsment és a szakmai csapat folyamatosan ellátja a feladatait. A nyilvánossággal kapcsolatos kötelezettség teljesítése folyamatos.

2019. július hónapjában egy néptánc tábor valósult meg, ahol a nemformális tanításinevelési módszerek által a gyerekek szocializálódnak, felszabadultabban tudtak egymással ismerkedni a tábor által, továbbá a fő cél volt, hogy a gyerekek pozitív önfeledt élményekben gazdagodva távozzanak a táborból. A táborban résztvevő gyerek megismerkedhettek a Tanlet alkalmazással, ezáltal pedig az interaktív, élményalapú tanulásba nyerhettek betekintést.

A projektbe résztvevő célcsoporttagokkal (elsősorban pedagógusok, tanárok, iskolai és tanodai szakemberek) való kapcsolattartás folyamatos. A partner szervezetknél valamint az együttműködésben lévő intézményeknél felmerülő kérdésekben folyamatosan folyik a párbeszéd.

A következő hónapokban megvalósuló workshopokra, tréningre készül a szakmai megvalósító csapat.