Dartke

2020.10.01.-2020.10.30.

EFOP-5.2.4-17-2017-00004 azonosítószámú, „Segítünk a tanulásban! – Adaptáció a korai iskola-elhagyás csökkentése és a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása innovatív, digitálisan támogatott módszertan alkalmazásával” című projekt havi projektmenedzsment jegyzőkönyve, amely összefoglalja a projektben történt fontosabb eseményeket a tárgy hónapban.

2020. október 31-el a projekt elérte a 3. mérföldkővét. A projekt megvalósítás az előzetes ütemestől jelentősen eltér, a COVID-19-es világjárvány hatására, amely világméretű vis major helyzetet idézett el. Mivel jelen projektben a fő célcsoport az általános iskolai diákok, illetve a velük foglalkozó tanárok, pedagógusok, szakemberek, tanodai dolgozók, akik a járvány egyik leginkább érintetett csoportjaiba tartoznak, ezáltal a megvalósítás kihívásokba ütközik. Ezen felül azonban jelenlegi sajnálatos helyzet a digitális oktatás teljesen új korszakát hozta el, az új módszerek, kutatások, gyakorlati tapasztalatok mind beépíthetők és felhasználhatók jelen projekt szakmai megvalósítása során.

A projektmenedzsment és a szakmai csapat folyamatosan ellátja a feladatait. Az év lezárásához szükséges feladatok a vége feléhez érkeztek. A nyilvánossággal kapcsolatos kötelezettség teljesítése folyamatos. Partnereinek folyamatosan tájékoztatjuk tevékenységünkről.