Dartke

A szórakozva tanulás fontossága - tanulmányi kirándulások

cikk előnézeti képA projekt keretein belül, tanulmányi kirándulások valósultak meg, első sorban hátrányos helyzetű tanulók részvételével. Az alkalmak során, a gyermekek az ország különböző pontjain vehettek részt természetismereti, múzeumpedagógiai, tudománynépszerűsítő, zenei nevelési, sport, és egyéb foglalkozáson, tevékenységeken. Ezeknek a kirándulásoknak köszönhetően, a fiatalok az élménypedagógia módszereivel, látványosan, nemformális módon, szereztek ismereteket, és pozitív élményeket egy-egy konkrét tantárggyal, tudományággal, művészettel kapcsolatban. Ez nagyon hasznosnak bizonyult, hiszen, rengeteg jó élménnyel gazdagodtak a célcsoport tagjai, mely segítheti őket a tanulásban, motiváltabbá teheti őket az iskolai tevékenységekben is. Ez pedig a projekt egyik fő célját, a korai iskolaelhagyás megakadályozását hivatott segíteni. A csoportos utazások, kortársakkal való közös élmények, tevékenységek, különösen a pandémia időszakában történt bezártságot követő időszakban, nagyon fontosak voltak, hisz a gyerekek szociális kompetenciáinak fejlesztéséhez, egészséges lelki fejlődéséhez szükséges, és fontos, hasonló közösségi élmények megszerzése.