Dartke

Hálózatépítő workshop, 2018.10.24. Mórahalom

Az EFOP-5.2.4-17-2017-00004 azonosítószámú projekt 5. hálózatépítő workshopja 2018. október 24-én került megrendezésre Mórahalmon a Tanlet felületén megjelenő tananyagok tisztázása érdekében.
A workshop koordinátora megkérte a résztvevőket, hogy fejtsék ki ötleteiket a tananyaggal kapcsolatban. A javaslatok között szerepelt, hogy az olyan alapkészségek, mint az írás, olvasás és számolás mellett, a szociális kompetenciák fejlesztésére is nagy hangsúlyt kellene fektetni, valamint, hogy az alkalmazás az általános műveltséget is fejlessze. A résztvevők átbeszélték, hogy milyen tananyagokkal lehetne a gyermekek szociális képességeit erősíteni, fejleszteni: ilyenek lehetnek az önismereti feladatok és minden olyan tananyag, amelyek a gyerekek együttműködését, csapatmunkáját erősítik.
A workshop során a résztvevők átbeszélték az adott tanév tantervét is, ez alapján ütemezni lehet majd a Tanlettel kapcsolatos feladatokat.
Az esemény azzal zárult, hogy a résztvevők összeírták a találkozó során meghatározott technikai fejlesztésekkel kapcsolatos ötleteiket, melyeket továbbítanak a projekt fejlesztői felé.