Dartke

Műhelymunka 2018.06.04.

A Dél-Alföldi Regionális Társadalomtudományi Kutatási Egyesület az EFOP-5.2.4-17-2017- 00004 azonosítószámú, „Segítünk a tanulásban!” című projekt keretei között műhelymunkát tartott 2018. június 4-én, Mórahalmon. A legelső találkozón a projekt szakmai megvalósítói és a projektmenedzsment egymást jobban megismerve kezdte meg a projekt kidolgozását. A program fő célja, hogy a korai iskola-elhagyás csökkentése és a hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatása innovatív, digitálisan támogatott módszertan alkalmazásával valósuljon meg.
A résztvevők egymás után vázolták fel ötleteiket és javaslataikat, mely a már említett digitális módszertan mikéntjeit dolgozná ki. A legnépszerűbb ötlet egy egyedi alkalmazás, a Tanlet létrehozása lett, melybe mind a tananyagokat, mind a feladatokat a projekt fejlesztői valamint a tanodai dolgozók, a pedagógusok és mentorok készítenék el. Az alkalmazás, bár letölthető lenne, a pályázati támogatás segítségével a tanulók saját táblagéphez jutnak, mely így még jobban ösztönözheti őket a tanulásra és fejlődésre. A megbeszéltek után a felek felosztották egymás között az elvégzendő feladatokat, majd kijelölték a következő találkozó időpontját.