Dartke

Szakmai beszámoló: Workshop 2018.08.31. és 2018.09.22.

          Az EFOP-5.2.4-17-2017-00004 azonosítószámú, „Segítünk a tanulásban!” című projekt keretein belül 2018 augusztusában és szeptemberében workshopokra került sor.
Az augusztusi találkozóra a résztvevőknek ’házi feladatot’ kellett készíteniük, melyben azt a kérdést taglalták, hogy milyen pedagógiai módszerekkel lehetne segíteni a Tanlet terjedését, sikerességét. Mivel már a program gondolata is igen népszerűnek mutatkozik, mind a pedagógusok, mind a projekt irányítói arra törekednek, hogy minél előbb megkezdődhessen a táblagépek tesztelése, alkalmazása. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy a tanodai dolgozók motiváltak maradjanak a folyamat során, hiszen a tananyagok és feladatok megírása, összerendezése is az ő teendőjük lenne. Ahhoz viszont, hogy ezt a feladatot a dolgozók el tudják látni, szükség lesz olyan kompetenciafejlesztő tréningekre, melyeken bemutatják az alkalmazás funkcióit, használatát.
A második workshop az előzőre épült, így a résztvevők folytatták az augusztusi workshopon megkezdett beszélgetést, miközben – új témaként – felmerült, hogy mi lenne a teendő azokkal a pedagógusokkal, akik nem igazán tudják vagy akarják támogatni a projektet: őket személyes beszélgetés során kellene meggyőzni az alkalmazás előnyeiről, hogy a közös munka zökkenőmenetesen folytatódhasson. Fontos, hogy a jelenleg is folyó adaptációs időszakban minden pedagógus és mentor meg legyen szólítva, így a későbbiekben a program az ő részükről már gond nélkül tud működni.