Dartke

Szakmai megvalósítás 2022-ben

          A COVID-19-es vírusjárvány olyan kihívások elé állította a projektben dolgozó szakmai munkatársakat, amelyeket korábban sosem tapasztaltunk. Az emelkedő esetszámokra való tekintettel, illetve az oktatási szféra veszélyeztett helyzete miatt a 2020-as és 2021-es éveben számos rendezvényünk elmaradt és szakmai tevékenységünk átütemezésre kényszerült. A 2022-es éveben, továbbra is maximálisan ügyelve az egészségvédelmi előírásokra és javaslatokra, megkezdődött a projekt utolsó szakasza, amelyben megvalósításra kerülnek átütemezett alkalmaink és erre az időszakra tervezett eseményeink. A megvalósítás során a célcsoportokkal és partner intényményeinkkel szorosan együttműködve határoztuk meg a megvalósítás módját, amely eszerint tartalmaz kontaktalkalmas rendezvényeket, illetve online eseményeket is.
Így tehát az idei évben is folytatódnak a felzárkózást segítő foglalkozások, az esetmegbeszélések, az adaptációt segítő tréningek, a kompetenciafejlesztő tréningek, az workshopok, a szakmai workshopok, műhelymunkák, valamint a kirándulások és a táborok.