Dartke

Szakmai tapasztalatok: Nem minden a PISA – a PIRLS és a TIMSS felmérés sikerei

          A PIRLS felmérés (Progress in International Reading Literacy Study) a negyedikes diákok szövegértési képességeit vizsgálja. A kérdések a szöveg elolvasása után az élményeket és ismereteket teszteli. Magyarország legutóbb a 9-16 helyet szerezte meg, ez jóval előkelőbb helyezés volt, mint a PISA-n. Az élen ugyanazokkal az országokkal találkozunk: Hongkong, Oroszország, Ír-, Finn-, Lengyelország. Figyelemre méltó, hogy az óvodai és az alsó tagozatban a gyerekek még jól teljesítenek, de a 9. osztályosok a PISA felmérés idejére visszaesnek, így a szakosodott oktatást kell feltétlen fejlesztenie az oktatáspolitikusoknak. A hazai alsós pedagógusok elégedettebbek is, mint kiderül a felmérésből. Továbbá a lányok és a fiúk teljesítménye közötti különbség ebben az életkorban még nem számottevő. A másik felmérés, amiben szintén jobbak a magyar eredmények: a TIMSS. Ez nem annyira a képességeket, készségeket, mint inkább az ismeretanyag elsajátítását méri. Ebben 4. és 8. évfolyamos tanulók vesznek részt világszerte négyévente tesztelve a matematika és a természettudományi tudást. A Bostoni Egyetem kutatói által kidolgozott módszertan alapján legutóbb a 4-es magyar diákok a lengyelekkel és finnekkel közel azonos eredményt értek el, a 8-osoknál pedig a távol-keltiek teljesítettek jobban. A módszertani különbségek mellett a differenciát az alacsonyabb elemszám is adhatja: http://www.szabol-bgyarmat.sulinet.hu/doc/ttm.pdf